Prológus

Felszegett állal haladtam végig az folyosón. Szokás szerint mindenki minket bámult, irigykedve. Mert mi kapjuk a nagy melókat szerintük, mer amúgy ez nem igaz. Mi csak elvállaljuk őket. És mert mi mindent megcsinálunk. Példának okáért mondjuk, ott van az a Miley-s kép, Ki lett volna olyan hülye, hogy kikezd három biztonsági őrrel majd kihasználva kanosságukat bedrogozza őket. Hát én. És megérte, mert a kép meg volt a főnök örült a pénz meg kaptuk mi őröltünk. Az már részletkérdés, hogy majd nem elhánytam magam mikor az egyik benga állat lesmárolt.

Mellettem Amber látszólag nyugodtan és gondtalanul lépdelt. De ez csak a látszat és jól ismerem. Tuti, hogy most is a határidő naplójába írt dolgokat idézi fel, nehogy elkéssen. Borzalmas. Anabell a titkárnő amint beléptünk már kapta is fel a telefont, hogy szóljon Joshnak. Pár másodperc múlva már Josh irodájában ültünk. A bézs színű fotelek elég kényelmesek és drágák, ahogy a tölgyfa asztal és a pálmafa a sarokban.

- Lányok – eresztett meg egy tenyérbe mászó vigyort. – Örülök, hogy itt vagytok. De térjünk a lényegre – egy fekete mappából elő húzott két lapot és felénk nyújtotta. Gyorsan átfutottam a sorokat megragadva a lényeget majd testvéremre néztem, aki persze pontos részletességgel olvasott el mindent.

- Ez rengeteg pénz – nézett fel végül.

- Igen mert a képek nagyon fontosak és öt fiúról van szó…. – magyarázta Josh.

- Kikről is? – vontam fel a szemöldököm.

- A One Direction.

Türelmetlenül doboltam a lábammal miközben Amber papolását hallgattam. Igen én is tisztában vagyok vele, hogy nagyobb a lebukás veszély, mert öten vannak. És azt is tudom, hogy nem lesz könnyű a közelükbe férkőzni és fel fogom, hogy ezzel tini lányok millióinak okozunk csalódást, de a pénz az pénz.

- És úgy volt, hogy kiszállunk, hogy nem lesz már több munka – fejezte be végül. Hál’ istennek.

- Igen tudom, De ez lesz az utolsó. Ígérem – vetettem be a mentőövet.

- Legutóbb is ezt mondtad és az előtt is sőt még az előtt is – meredt rám dühösen.

- Igen tudom, de most komolyan is gondolom – bizonygattam. – Az életünkre esküszöm…

- Az enyémre ne – rázta meg a fejét.

- Jó – sóhajtottam – akkor csak az enyémre.

És ennyi. Egy hónapunk van rá, hogy megszerezzük a képeket és leadjuk. Ha mindez meg van, akkor nagyon-nagyon sok pénz üti a markunkat.

Szeretem ezt a munkát. Egy újságnál dolgozni képeket készíteni név nélkül könnyű meló. Bár a lebukás veszéllyel mindig kell számolni, de több éves rutin az segít. Bár bevallom néha miután láttam egy-egy sztár reakcióját kissé bűntudatom volt, de hamar túlestem rajta. De a sztároknak már nem ment ennyire könnyen. Valaki több ezer rajongót veszített el vagy a menedzserét esetleg koncerteken kifütyülték őket. De hát ez van.

És most – ahogy ígértem – az utolsó melónk. Pikáns képek az öt kis sztárcsemetéről. Cserébe rengeteg pénz. Talán néhányan csalódnak majd bennük vagy mínusz pár rajongó, de majd készül róluk pár cuki kép vagy támogatnak egy állat menhelyet, szegény gyerekeket és már is letudva a gond. Nem lesz itt semmi baj. Egyszerű lesz és sok pénz.